Nem árt felderíteni például, hogy a betakarító gépen hol sérülnek a burgonya gumók?
Korábban már írtunk róla, célzott mintavétellel lehet a legkönnyebben megtalálni a betakarítás gyenge pontját. A betakarítógép különböző helyeiről kell venni a mintát és nézni, hogy milyen arányban kék foltosak, sérültek a gumók, illetve mennyi a köröm-nyomos, „körmös” gumó. Eddig elsősorban a kék foltosságról beszéltünk, de a külső, mechanikai sérülések (1. kép) is legalább olyan jelentősek, nemkülönben a „körmös” gumók az étkezési burgonyánál (2. kép).
A vizsgálathoz a betakarítást hirtelen megszakították, leállítottak minden szalagot, és különböző helyekről vettek a gépből vizsgálati mintákat. A felhordó láncról, a rögleválasztó fésűs (süni) szalagról, a gumiujjas rögleválasztóról és a válogatóasztalról is. A példa vizsgálatban, a száraz betakarítási körülmények ellenére is alig voltak kék foltos gumók.
Jól látható volt azonban (1. ábra), hogy a süni szalag előtt ütődtek meg a kékült gumók. A gumók kiemelésénél, vagy a felhordó láncon történhetett ez, ahol kevés volt talán a morzsalékos föld, és/vagy rögök vagy kövek nyomhatták meg a gumókat. A köröm nyomok azonban inkább a süniszalagon alakulnak ki (ahogy a gumó a szalaghoz, vagy gumó a gumóhoz ütközik), vagy a gumiujjas rögleválasztón.
Kiegészítésként meg kell említeni, hogy példánkban minden helyen csak 30 darabos gumómintát vettünk. Ezeket hámoztuk meg, és vágtuk nyolc cikkre a vizsgálathoz. Jobb lenne ilyen vizsgálatokhoz több (pl. 50 db) gumóból álló mintát venni minden egyes mintavételi helyről, hogy megbízhatóbb következtetéseket lehessen elvonni.
A vizsgálatból azonban így is sokat megtudunk.
Az ütődések, a kék foltosságra (EN: bruising, DE: Blauflecken) a burgonyafajták eltérően érzékenyek. Ezért, ha tudjuk, hogy a rendelkezésre álló technológiánk nagyon veri a gumókat, és nincs források a géppark fejlesztésére, akkor a legköltséghatékonyabb megoldás olyan fajtát választani, ami nem érzékeny erre.