Az Europatat új elnöke: Gilles Fontaine

Az Europatat a vetőburgonya, a korai- és étkezési burgonya szektort képviselő Európai Burgonya Kereskedelmi Szövetség. Az 1952-es alapításával ez az egyik első hivatalosan is elismert európai kereskedelmi szervezet a mezőgazdasági szektorban. Azóta is folyamatosan képviseli a burgonya kereskedelmi ágazat érdekeit Európában. Jelenleg 18 tagállami szervezeten, 29 önálló cégen és 3 társult tagon keresztül 20 országban van jelen az Europatat.

Az idei éves közgyűlésen (Brüsszel, 2018.05.03.) új vezetőséget választottak az Europatat tagjai, akik összefogják és átvezetik majd a tagságot a következő éveken. Gilles Fontaine (képünkön jobbra) az új elnök, Domenico Citterio az alelnök és HeeroGransma az új kincstárnok.

Az Europatat új elnöke

Gilles Fontaine, a francia Desmazières SA ügyvezető igazgatója vagyok. Vető- és bio étkezési burgonya forgalmazással foglalkozunk. Korábban elnöke, most adminisztrációs tagja vagyok a Francia Burgonyakereskedelmi Szövetségnek (FEDEPOM), ahol francia burgonya nemesítők és beszállítók érdekeit képviseljük. Továbbá a francia vetőmag szakmaközi szervezet (GNIS) burgonya szekciójának alelnöke vagyok.

2016 óta az Europatat vezetőségének tagja vagyok kincstárnokként. Az Europatat egyedülálló szervezet abból a tekintetből, hogy a tevékenységeit a burgonya kereskedelem minden ágazatára kiterjeszti Európában. Mindeközben képviselni tudja az ágazat minden szakterületét, legyen szó vetőburgonyáról, vagy étkezési burgonyáról.

Az Europatat Brüsszeli székhelye lehetővé teszi, hogy az ágazat szeme, füle és hangja legyen a döntéshozási folyamatokban. Napi kapcsolatban vagyunk az Európai Bizottsággal és az Európai Parlamenttel is. Ezért is érzem nagy megtiszteltetésnek, hogy én lehetek az Europatat új elnöke. Ezúton is szeretném megköszönni a tagoknak, hogy megbíztak ezzel a feladattal.

A burgonya szektor helyzete

A burgonya a világ legfontosabb zöldsége és a negyedik legfontosabb élelmiszer növénye a világon. Fontos termék a friss piacon, de a világszerte bővülő feldolgozóiparnak is jelentős alapanyaga.

Az európai mezőgazdaság egyik legversenyképesebbágazata:
2017-ben 62 millió tonna burgonyát takarítottak be az EU-ban, ami 10,9 százalékos növekedés 2016-os év eredményeihez képest, és 12,4 százalékkal több az 5 éves átlaghoz képest. Ez magyarázható azzal is, hogy az étkezési burgonya vetésterülete növekedett a jelentősebb tagállamokban, de növekedett a feldolgozóipar igénye is, ami magyarázható a harmadik országokba irányuló megnövekedett exporttal.

A burgonya értékesítése elsősorban az EU belső piacán történik, habár a vetőburgonya és feldolgozott termékek piacán is jelentős világpiaci szereplő az EU.Tulajdonképpen nettó exportőr a burgonya piacon. 2017-ben például 1,2 millió tonnát exportált, hozzávetőlegesen 500 millió Euró értékben az EU. Ez többségében vetőburgonya volt (az érték 70 százaléka, és a mennyiség 55 százaléka), míg a többi áruburgonya. Az EU feldolgozott burgonya termékek területén is nettó exportőr a világpiacon.

Munkahelyteremtés, gazdasági növekedés

A burgonya az EU mezőgazdasági szektorának egy fontos része az Európai Bizottság munkahelyteremtésre, a gazdasági növekedésre, a fentarthatóságra és az egészségügy területén létrehozott célkitűzései alapján. Az Europatat aktív szerepvállalója az EU mezőgazdasági témákban folytatott egyeztetésein, hogy a burgonya kereskedelmi szektor érdekeit képviselhessék például a KAP reform, az Öko rendelet módosítása és a Tisztességtelen Kereskedelmi Magatartások (UTPs) szabályozása területén is.

Mint az Europatat új elnöke fel kívánom emelni szervezetünk hangját a nemzetközi színtéren is, minden tagunk érdekét fogom képviselni a nemrégiben elfogadott kétéves stratégiánk mentén. Ez az új stratégia jelöli ki a közös irányt, ami a tagság elvárásait és célkitűzéseit tükrözi. A stratégia azokra a területekre helyezi a súlypontot, amiket az Europatat tagjai meghatároztak neki.

Pontokba szedett jövő

  • Az egyik fő tevékenység a tudományos alapokra helyezett tájékoztatás lesz, aminek keretében bemutatjuk, hogy a burgonya igenis része az egészséges és kiegyensúlyozott étkezési szokásoknak;
  • Támogatjuk továbbra is a vető- és étkezési burgonya szabad kereskedelmét, igazodva a növényegészségügyi jogszabályokhoz;
  • Részt veszünk az Európai Bizottság élelmiszer biztonságra vonatkozó munkájában, hogy csökkentsük a felhasznált növényvédőszerek mennyiségét ott, ahol ez lehetséges;
  • Valamint megvédjük a kölcsönösen kedvező, fair burgonyakereskedelmi környezetet mind az import, mind az export tekintetében;
  • A burgonya szektor a teljes terméklánc mentén folyamatosan fordít a kutatás fejlesztésre is, hogy minél hatékonyabb és gazdaságosabb legyen a növény termesztése.

1956-tól napjainkig

Az Europatat a RUCIP (www.rucip.org) alapítója, ami az európai burgonyakereskedelem szabályait és egységes gyakorlatát teremtette meg 1956-ban. Panasz vagy érdekellentét esetén a RUCIP rendszer lehetőséget biztosít a vita peren kívüli megoldására külső, magasan képzett, független szakértő bevonásával. Az Europatat szervezésében több tagország részvételével az utóbbi években egy RUCIP munkacsoport dolgozik azon, hogy felülvizsgálja és modernizálja a RUCIP szabályokat.

Europatat: egységben az erő

Az Europatat lendületét a tagszervezetei adják. Azon túl, hogy a tagszervezetek szaktudásukat, tapasztalataikat, lobbierejüket adják, az Europatat tagjai (az OBTT is) különböző előnyökben részesülnek, amikkel hatékonyabban tudják felvenni a harcot a burgonya ágazatot érintő kihívásokkal szemben (kereskedelmi korlátozások, az élelmiszerbiztonsággal és környezetvédelemmel kapcsolatos aggodalmak gyarapodásával, stb). Ilyen szolgáltatások például:

  • Hatással lehetünk az európai döntéshozatalra, hogy erősítsük a burgonya kereskedelmi szektor helyzetét a nemzetközi piaci színtereken;
  • Lehetőséget biztosítunk hasonló szakterületen dolgozó kollégákkal folytatott eszmecserékhez, a közös állásfoglalások kialakításához;
  • Kapcsolatépítési lehetőséget biztosítunk szövetségeknek a nemzetközi kitekintéshez;
  • Rendszeres hírlevelünk a burgonyakereskedelem, a jogszabályi környezet területéről szolgáltat létfontosságú információkat, amik hatással vannak a burgonya ellátási láncra.
  • Brüsszeli irodánk több nyelven is tájékoztatást szolgáltat a tagoknak a felmerülő kérdéseikre, gyorsan;

Segíthetünk?

Az európai jogszabályok és a mezőgazdasági termékek kereskedelmét érintő globális akadályok elburjánzása miatt létfontosságú a horizontális és vertikális együttműködés. Az Europatat és tagja együttműködnek és támogatják egymást minden horizontális szakterületen azáltal, hogy megosztják értesüléseiket, technikai tudásukat és koordinálják tevékenységeiket. Az Europatat tagsága különböző tagsági csoportokra bontható és ezeknek a csoportoknak egyedi szakterületei és széles körű szaktudása áll a szövetség szolgálatára. Keressük a lehetőséget, hogy a támogathassuk a tagjaink a tevékenységeit és fejleszthessük a kapcsolattartást, hogy a lehető leggördülékenyebb legyen az együttműködés.

 Árak, akciók, tanácsok, piaci hírek 
IRATKOZZON FEL  HÍRLEVELÜNKRE!
FELIRATKOZOM
close-link