A burgonya betakarítás 1×1-e

burgonya_betakaritas

Minden, amit a talajról tudni kell

  • A megfelelő talajállapot és hőmérséklet a kulcsa mindennek.
  • Láthatóan nyitott légzőnyílású/lenticellájú gumókat ne takarítsuk még be. Nem is gondolnánk mennyi fertőzés forrása lehet ez. Várjunk még egy kicsit a betakarítással, amíg a csapadékmentes időben kiszárad valamelyest a talaj és bezáródnak maguktól a lenticellák, így számos tárolási fertőzést előzhetünk meg.
  • A betakarításkor gyakran nagy a forróság a földeken. Ilyen időben lehetőleg csak a kora reggeli, délelőtti órákban takarítsuk be a burgonyát. A hőségben a gumók könnyen felmelegednek a talajban is 20-25°C-ra. Betároláskor a nagy hőmérséklet különbség miatt „izzadni” fognak a gumók, amivel a később jelentkező romlási veszteség garantálható.
    Minél lazább és szárazabb a talaj, annál könnyebben melegszik át benne a gumó is.
    A frissen felszett gumókkal teli utánfutókat amilyen gyorsan csak lehet vigyük árnyékos helyre, például táblaszéli fasor tövébe, ha van ilyen.

Sérülésmentes betakarítás

  • A betakarítógépet mindig az aktuális körülményeknek megfelelően állítsuk be. Amennyire csak lehet, a gumó vékony „földpárnán” haladjon a felhordó láncon és ezt a rázás kiiktatásával tudjuk biztosítani, ha olyan a felszedőgép típusa. Ne essenek a gumók sokszor és nagyot, ha ez elkerülhetetlen, akkor gumó gumóra essen. Legyen folyamatos a betakarítás ne torlódjon az áru és üresjárat se legyen. Jelöljünk ki a válogatók közül valakit, aki felelős a gép beállításáért és közvetlen kapcsolatot tart a sofőrrel.
  • A betakarítást végző személyzetet fel kell készíteni, hogy a folyamat során figyeljenek az esetleges hibákra, károsítókra olyan szemmel is, hogy melyik okozhat a későbbiekben a tárolóban kárt. Érdemes minden évben oktatást végezni ebben a témában még a régóta jól bevált személyzet esetén is, hogy újra felfrissüljön a tudás. Mindenesetre álljunk magunk is a betakarítógépre pár óránként, hogy mi is meggyőződjünk az áru minőségéről. Ezt az összképet még a legjobb kamerák sem tudják helyettesíteni. Ezután már csak a bátorság kell ahhoz, hogy az ember a még nem eléggé érett héjú gumókat a földben hagyja pár napig.
  • Lazább talajokon vigyázni kell arra is, hogy a gumók esetenként mélyebben kötnek, mint általában. A betakarítás elején ássunk még utána ásóval, hogy vannak-e mélyebben gumók a gép után? A túl sok vágott gumó is azt jelzi, hogy mélyebbről kell betakarítani.
  • Nem szeretnénk, ha a burgonya árvakelésként jelentkezne következő évben. Az egyre enyhülő telek miatt sajnos erre egyre nagyobb az esély. Talán nem is a közvetlen kár, ami a legnagyobb az árvakelésnél, hanem a károsítók felszaporodása és így a vetésforgó hatásának semlegesítése. Ezért lehetőleg minden gumót takarítsunk be. Nagyobb az esélye, hogy több rögöt is be fogunk takarítani így, de ezen a betárolás során még javítani lehet. Arra is figyelni kell, hogy a válogató személyzet csak a valóban rohadt gumókat dobja vissza a táblára, a zöld és drótféreg rágta gumókat is el kell szállítani a tábláról.
  • Ügyeljünk arra, hogy a gumók a szállítás, rakodás során minél kevesebbet sérüljenek, minél kevesebbszer és minél alacsonyabbról essenek. Ez is további sérülést, minőségi romlást előz meg, ami a tárolás előrehaladtával fokozódó kárt okozhat. A gumi felületeken nem szabad spórolni.
  • A betakarítás után 2-3 nappal látszanak legjobban a betakarításkor okozott károk. Ezért betakarítás után két napig rendszeresen mossunk, pucoljunk meg gumókat a tételből, hogy fel tudjuk mérni a betakarításkor keletkezett kárt. Nincs rosszabb annál, ha az egész éves tervezés és gondoskodás után az ember hibás árut tárol be, amit később nem is tud értékesíteni.

Betakarítás után szárítsunk!

  • A betakarítás éjszakáján a nappali hőmérséklethez (gumók maghőjéhez) képest 2-3 Celsius fokkal kell lehűteni az árut.
  • A szállító járművekről a burgonyát amint lehet ládába kell üríteni, vagy ahol nincs erre mód, ott gondoskodni kell megfelelő szellőztetésről.
  • A frissen betakarított gumók sokkal jobban száradnak szabad területen, mint zárt helységben. A betakarítás után ideális esetben a ládákat egy szín alatt szárítsuk 1-2 estén keresztül, ha nem elég a légáram, akkor segítsünk rá ventilátorokkal.
  • Nedvesebb talajok esetén a tapadó föld és nedvesen betakarított gumók aránya nagyobb. Ahhoz, hogy az ezekből származó rothadást megelőzzük, fokozottan figyelni kell a betakarított tételek leszárítására.
  • Amennyiben a betakarított burgonyát közvetlenül ládákba ürítik, ügyelni kell arra, hogy minél kevesebb föld kerüljön a ládákba. Így is csökkentve a fertőzési forrásokat. A probléma annál jelentősebb, minél kisebbek a gumók, hiszen a kis méretű gumók eleve tömörebben vannak a ládában és a gumók közé keveredő föld akár teljesen meg is szüntetheti a szellőzést, így biztosítva biztos táptalajt a rothadásnak.

Másodlagos foszlós héj

  • Szinte minden tétel héja két és fél nappal a betakarítás után újra foszlóssá válik. Minél kevésbé érett betakarításkor a gumók héja, annál hamarabb válik újra foszlóssá betakarítás után. Ezért minden tételt betakarítás után azonnal osztályozni kellene és utána ládákba betárolni.
  • Különbséget kell tenni a betakarítási héj érettség és a válogatási héjérettség között. Azokkal a kezelésekkel, amiket nem tudunk a betakarítást követő órákban elvégezni, várjunk inkább még 2-4 hetet, amire a leizzadt gumók héja újra érett nem lesz. Ezeket a szempontokat mindig tartsuk szem előtt, ha a kezelést, csávázást tervezzük. Ezek nagyban függenek a betakarításkori körülményektől, a tervezett értékesítéstől, az alkalmazott manipulálási és tárolási technológiától, valamint az érintett fajtától és az adott egyedi tétel állapotától is.
 Árak, akciók, tanácsok, piaci hírek 
IRATKOZZON FEL  HÍRLEVELÜNKRE!
FELIRATKOZOM
close-link