Díjazták a Krumpliságokat!

A Baranya Megyei Vállalkozói Központ által idén 24. alkalommal megrendezett Szentlőrinci Gazdanapokról az Euro Sol Kft. a kiállítási zsűri különdíjával térhetett haza.

A zsűri a Krumpliságok nevű programot méltányolta a kitüntetéssel, amelynek keretében öt, a Földművelésügyi tárca által fenntartott szakoktatási intézmény próbálhatta ki térítésmentesen tíz német vetőburgonyafajta termesztését, az Euro Sol és partnereik felajánlásával minden szükséges növényvédő, növénykondicionáló szert és szakmai segítséget biztosítva.

A diákok a gyakorlatban sajátíthatták el a burgonyatermesztés fortélyait és megfigyelhették a fajták közti különbségeket. Az öt eltérő országrészen lévő intézmény tapasztalatai az egész hazai mezőgazdaság számára értékes információt jelentenek, tabukat és tévhiteket segítenek eloszlatni a burgonyatermesztésről: ezekről a vásáron személyesen is tájékozódhattak az érdeklődők.

„A gyerekek a vetéstől egészen a betakarításig végig tudták kísérni a folyamatot ” – nyilatkozta az együttműködésről Simon Éva, az FM DaszK Sellyei Mezőgazdasági Szakképző Iskolájának igazgatója. „Ezen kívül tartottunk egy fajtabemutatót is június végén, ahol a diákok láthatták, mi mindent sikerült előállítani a végzett munkájukból. A vetést, a növényvédelmet és a gyomlálást végezték a legszívesebben, a betakarításnál a hőség miatt adódtak nehézségek, de nagyon örültek az elért eredménynek. ”

A Krumpliságok sikerének egyik legfontosabb mércéje, hogy a Földművelésügyi Minisztérium szorgalmazza további iskolák bevonását az együttműködésbe. Így minden okunk megvan arra, hogy bizakodva tekintsünk a következő burgonyaszezon felé.

 Árak, akciók, tanácsok, piaci hírek 
IRATKOZZON FEL  HÍRLEVELÜNKRE!
FELIRATKOZOM
close-link